brusszel


Elkészült a  legújabb Ángyán-jelentés

Figyelő Online
2012.09.20  09:25   
mail
nyomtatás
Az állami földhaszonbérleti szerződéseken 100 hektárnál nagyobb földterületet a pályázók 21,2 százaléka nyert, övék lett a földek 81,7 százaléka - állapította meg Ángyán József volt államtitkár Baranya, Borsod és Fejér megyére kiterjedő vizsgálata, amelynek eredményeit a Népszabadság ismertette.
A lap csütörtöki számában azt írta: a földterületek bérbeadásának anomáliájáról készült jelentésből kiderül, az egybefüggő nagyobb területek, több száz hektáros birtokok zöme "néhány Fidesz-közelinek mondott érdekeltséghez került".

A vizsgálat a 2012. július 15-i állapotokat tükrözi. Megállapítása szerint kevés kiválasztott osztozhatott hatalmas területeken, miközben a maradék kicsi területeket sokak között dobták szét, a statisztika javítása érdekében.

A nyertes pályázók fele a területek 4,2 százalékán "volt kénytelen osztozkodni". Az elemzés szerint a nyertes pályázók között a helyben lakók aránya 29,9 százalék volt, míg az elnyert földterületek arányában mindössze 25,4 százalék jutott a helyben lakóknak. A földügyeket feltáró volt államtitkár 264 nyertes pályázatot vett górcső alá, s vizsgált meg apró részletességgel, felderítve a mögöttük megbújó gazdasági érdekeltségeket, esetleges személyi összefonódásokat.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.